Ugrás a tartalomra

2024 – Párizsi olimpia

A magyar olimpiai csapat orvosi stábja Párizsban, 2024
A képen álló sor balról a harmadik vagyok. Fotó: Budai Egészségközpont

A 2024-es párizsi ötkarikás játékokra a magyar olimpikonok számára biztonságot és orvosi hátteret adó szakmai csapat tagjaként utaztam ki, a központi orvosi teamben judósaink felügyeletét láttam el.

A sportolói létszám függvényében mindig megszabott méretű egészségügyi személyzet (keretorvos, gyúró, gyógytornász stb.) is kiutazik az olimpikonokkal a játékok helyszínére, komplett felszerelés, műszerek kíséretében. A keretorvosok feladata az, hogy figyeljék a sportolók egészségi állapotát, és bármilyen probléma adódik, azonnal kezeljék is azt, illetve eldöntsék, hogy sérülés, betegség esetén versenyezhet-e a sportoló. Ezenfelül a protokoll szerint a doppingvizsgálaton is támogatjuk jelenlétünkkel, tudásunkkal az olimpikonokat.

Olimpikonjaink általános panaszait, a hirtelen kialakuló betegségeket is mi, magyar keretorvosok kezeljük – folyamatos ügyeletet tartunk az olimpiai faluban. Nem először utaztam ki az olimpiára, hogy szakmai tudásommal, tapasztalatommal segítsem az országunkat képviselő versenyzőket.

Forrás: Budai Egészségközpont – Sportsebész főorvosunk is segítette az olimpikonok munkáját Párizsban

Sportorvosi munkám

  • 2024 párizsi Olimpiai Játékok egészségügyi csapatának tagja
  • 2017 óta az EUSA (Európai Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség) orvosi bizottságának tagja vagyok.
  • 2016 óta az IJF (Nemzetközi Judo Szövetség) orvosi bizottságának tagja
  • 2016-ban a rioi Olimpiai Játékok egészségügyi csapatának tagja
  • 2016-ban beválasztottak az EUSA (Európai Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség) Orvosi Bizottságába.
  • 2012-ben a londoni Olimpiai Játékok egészségügyi csapatának tagja
  • 2009 óta az EJU (Európai Judo Szövetség) orvosi bizottságának tagja
  • 2009 óta az EJU (Európai Judo Szövetség), 2016 óta az IJF (Nemzetközi Judo Szövetség) Orvosi Bizottságának, tagja vagyok.
  • 2008 óta a Magyar Sportorvos Társaság vezetőségi tagja vagyok.
  • 2008-ban a pekingi Olimpiai Játékok egészségügyi csapatának tagja
  • 2005 óta a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség orvosa vagyok.
  • 2005-ben az izmiri, 2007-ben a bangkoki, 2009-ben a belgrádi, 2011-ben a shenzeni, 2013-ban a kazanyi és 2015-ben a gwangjui, 2017-ben pedig a taipei-i nyári Universiade egészségügyi csapatának vezetője voltam.
  • 2005-2013-ig a magyar röplabda válogatott keretorvosaként is részt vettem a sportorvosi munkában.
  • 2004 óta a Magyar Olimpiai Csapat orvosa vagyok.
  • 2001 óta vagyok a magyar judo válogatott keretorvosa
  • 1999-2016 között a magyar rögbi válogatott keretorvosaként dolgoztam.
  • 1997-1999 között a Magyar MountainBike Szövetség alelnökeként segítettem a sportot.
  • 1995-1999 között a magyar mountain bike válogatott keretorvosa voltam.